Érdekesség, hogy a Momentum akkori elnöke, Fekete-Győr András a hír kapcsán azt nyilatkozta, szerinte nem kell diploma ahhoz, hogy valaki közgazdásznak nevezhesse magát. A villamosmérnököt sem a diploma teszi – fogalmazott a volt pártelnök.
a volt pártelnök.
Még magyar középiskolában tett érettségije sem volt Hajnalnak, amikor már közgazdászként hivatkozott magára
A lapunk birtokába jutott információk szerint azonban
amikor Hajnal Miklós közgazdásznak vallotta magát, még magyar középiskolában tett érettségivel sem rendelkezett.
Információnk szerint a baloldal hegyvidéki jelöltje évekig járt a Radnóti gimnáziumba, azonban az intézményben nem tett magyar nyelven középiskolai érettségit, semmilyen tárgyból. Ezt követően egy magániskola, az Intenational Brittish School diákja lett, ahonnan egy nemzetközi érettségi bizonyítvánnyal rendelkezik, 2014-ből. A dokumentumot az Intenational Brittish School Budapest állította ki (lenti kép).
***
Fotó: www.nordangliaeducation.com
A The British International School Budapest honlapján elérhető információk szerint, ha valaki cikkünk írásakor szeretné az intézményben taníttatni gyermekét, a gyermek életkorától függően 100 ezer forintos jelentkezési díjat, 350 ezer forint regisztrációs díjat, valamint 300 ezer forintnyi letétet kell fizetnie (utóbbi összeget az intézmény optimális esetben visszatéríti, amikor a gyermek befejezi tanulmányait az intézményben).
Az intézményben a tandíjak 2021/22-es tanévre vonatkozóan 3 682 000 forint, valamint 7 001 000 forint között mozognak, a gyermek életkorától függően (kedvezmények nélkül). Az intézmény weboldalán található információk szerint a tandíj összege egy összegben, vagy három részletben fizethető be.
elérhető információk szerint, ha valaki cikkünk írásakor szeretné az intézményben taníttatni gyermekét, a gyermek életkorától függően 100 ezer forintos jelentkezési díjat, 350 ezer forint regisztrációs díjat, valamint 300 ezer forintnyi letétet kell fizetnie (utóbbi összeget az intézmény optimális esetben visszatéríti, amikor a gyermek befejezi tanulmányait az intézményben).
Az intézményben a tandíjak 2021/22-es tanévre vonatkozóan 3 682 000 forint, valamint 7 001 000 forint között mozognak, a gyermek életkorától függően (kedvezmények nélkül). Az intézmény weboldalán található információk szerint a tandíj összege egy összegben, vagy három részletben fizethető be.
***
Később azért letette a magyar érettségit
Információink szerint ezt követően, 2021-ben, Hajnal történelem érettségit is tett, de diplomával cikkünk írásakor sem rendelkezik. A politikus jelenleg az ELTE jogi karának hallgatója.
Hajnal Miklós felügyelőbizottsági elnök a BKK-nál, pedig saját bevallása szerint csak érettségije van
Az ellenzék hegyvidéki jelöltje mindössze egy nemzetközi érettségivel tölti be a BKK Zrt. felügyelőbizottsági elnöki posztját, havi bruttó félmillió (502 200) forintért. Bővebben is érdekel...
Visszatérő elem a diplomabotrány a baloldalon
A baloldalon egyébként nem Bangóné Borbély Ildikó botránya és Hajnal Miklós ügye ez az első eset, hogy egy politikus valótlanul végzettséget, diplomát vagy nyelvvizsgát tulajdonít magának. Karácsony Gergelyről 2021 tavaszán derült ki, hogy nyelvvizsga hiányában nem szerezhetett volna jogszerűen doktori fokozatot és a Corvinuson sem oktathatott volna. Karácsony egyébként Bangónéhoz hasonlóan több életrajzában is szerepeltette a doktori címét. Valótlanul volt feltüntetve a Párbeszéd Magyarországért (PM) honlapján, hogy Karácsonynak PhD-ja van.
Magyar Péter egyelőre semmiféle alkura nem hajlandó, de hatalmas bajban lenne a Tisza Párt, ha néhány választókerületben a kormánypárti mellett erős óellenzéki jelöltek is ringbe szállnának. Utánajártunk, ki, mire készül.
Saka a flegma tizenegyesére nem fizetett rá, a második félidőben már bevette a blancók kapuját. Az Inter mindeközben egy gólgazdag meccsen ejtette ki a Bayern Münchent.
p
0
0
3
Hírlevél-feliratkozás
Ne maradjon le a Mandiner cikkeiről, iratkozzon fel hírlevelünkre! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és elküldjük Önnek a nap legfontosabb híreit.
Összesen 278 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Antoine
2022. február 18. 08:42
Tehát VAN érettségije, csak az oxfordi felvételihez szükséges nemzetközi érettségi.
Ráadásul a Hungarian Grammar and Literature nevű tárgy is szerepel rajta.
Mikor magyar egyetemre felvételizett, letette kiegészítésként a történelem érettségit is.
Most komolyan az a hír, hogy nemzetközi érettségije van?
Szülők úgy lehettek vele, elég hülyécske a gyerek, akkor vegyük meg az érettségit pénzért.
Na az olyan is lett. A diplomára már nem volt pénzük, azt Hajnalnak már hazudnia kellett. Ez ingyen van.
Ballibsik egymás közt:
Hajnal: Azt hazudtam megvan a diplomám
Gyurcsány: Én pedig azt, hogy nincs meg.